Feladatgyűjtemény
Feladatgyűjtemény

Előszó
Sok éves tanári tapasztalatom alapján készítettem ezt a Feladatgyűjteményt, segítve ezzel az emelt szintű biológia érettségire készülő diákokat. Munkám során azt látom, hogy az elméleti anyag elsajátítása önmagában már nem elegendő a sikeres érettségi vizsgához. A feladatsorok egyre inkább a kompetenciák alkalmazását és a tudás gyakorlatias felhasználását követelik meg a diákoktól. A piacon kapható Feladatgyűjtemények többsége azonban nem segíti eléggé, hogy a diákok tematikusan, az adott témakörökhöz kapcsolódóan érettségi feladatokat oldjanak meg. Kaphatóak ugyan hasonló kiadványok, de azokban sokszor keverednek a közép – és emelt szintű feladatok, melyek így véleményem szerint nem adnak reális képet a tanuló tudásáról.
A Feladatgyűjtemény szerkesztésekor a mindenki számára elérhető, korábbi évek biológia emelt szintű feladatait használtam fel. Szakmai és biológiatanári szemmel válogattam ki és szerkesztettem a 2005-2023 közti időszakból azokat, melyeket hasznosnak tartok az elméleti ismeretek ellenőrzésére és mélyítése. Kiemelten fontos, hogy a diákok minél több feladatot oldjanak meg az érettségi előtt. Ennek segítségével egyrészt begyakorolhatják az előforduló feladattípusokat, másrészt felmérhetik elméleti tudásuk tényleges állapotát. Számos esetben az érettségin derül ki, hogy a témák közti összefüggések, az elvárt komplex gondolkodásmód felületes. Bár a Feladatgyűjtemény nem tartalmazza az összes korábbi érettségi feladatot, a teljességre törekedve azoknak körülbelül 80%-a megtalálható benne. A feladatok néha időrendben, néha nehézség szerint követik egymást. Szándékosan keverve, hogy a hasonló kérdések megválaszolása nem legyen annyira automatizált. A teszt jellegű feladatok mellett kiemelten fontosak az ábrákat, táblázatokat, grafikonokat használó feladatok gyakorlása is, melyek az érettségiben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Ráadásul a középiskolai alacsony óraszámok miatt az ilyen feladattípusok gyakorlására nem jut elég idő. A Feladatgyűjtemény végére külön bekerült egy "Számolós feladatok" fejezet, mert az ilyen típusú feladatok sok diáknak komoly fejtörést okoznak. Természetesen ettől függetlenül ilyen feladatok a többi fejezetben is előfordulnak. A könyv elején lévő fejezetek feladatai jobban szerkesztettek, csak az adott témakör ismereteit kérik számon. A későbbi fejezetek feladatai már az eredeti formában kerültek be a gyűjteménybe. Emiatt mindenkinek javaslom, hogy sorrendben, fokozatosan haladjon végig a bemutatott fejezeteken. A feladatok gyakorlása után a tanuló rájön: ugyanazokra az ismeretekre kérdeznek rá, csak más köntösbe van bújtatva az anyag. A kiadvány természetesen a megoldókulcsot és a felhasznált feladatok listáját is tartalmazza.
Ajánlom ezt a Feladatgyűjteményt azoknak, akik sikeres emelt szintű biológia érettségit kívánnak tenni, és az elméleti tudás mellett szeretnék begyakorolni a feladatok megoldását is.
Sikeres felkészülést kívánok! :)
